Igazság...

Ülsz egyedül, közelben a barátaid, de te mégis egyedül érzed magad, hisz melletted, még sincsen senki. Látod, ahogyan mindenki mosolyog és boldog körülötted, próbálsz te is beszélgetni, de nehéz. Csak ülsz és nézel, fogalmad sincs, mit tegyél. Egyszer csak azt érzed, mintha már ez megtörtént volna... ez? Igen, egyedül vagy. A történelem  mintha tényleg megismételné önmagát. Szeretett hiányos vagy és ilyenkor nem akar veled senki sem foglalkozni. Aztán jön a kegyelemdöfés, ami talán teljes mértékig igazságtalan. Átkerülsz egy olyan csoportba ahol oké... vannak "barátaid", de mindenen ember, akit kedvelsz, máshol van, megint... Már kezd elegem lenni, hogy én vagyok a magányos farkas... Az a +1 ember, akire senkinek sincs szüksége. Csak magányosan ülsz és szomorkodsz... Mi mást is tehetnél?